Excerpt for Blood, Sweat and Tears by , available in its entirety at Smashwords

This page may contain adult content. If you are under age 18, or you arrived by accident, please do not read further.

Szobor

Mikor azt hinnéd, hogy több semmitmondó kérdést nem fog feltenni, de erre benyög még egy kérdést, amiktől már szívesen másznék falra. Hogy kicsoda? Hát az én szuper szexi és jóképű, fiatal pszichológusom. Igaz magam se vagyok valami öreg, sőt fiatalabb, mint ő, de mégis, minek ennyi kérdés? Kedvencem a: „Hogy vagy ma?” „Jól aludtál?” És ehhez hasonlók. Utolsó kérdése is egy ilyesfajtára sikeredett.

- Szóval Taehyung, hogy érezted ma magad? – komolyan, annyira elavult, és ha ez nem lenne elég, mindig írogat valamit abba a kis kék, kissé ütött-kopott kisnoteszébe. Idegesítő.

- Felettébb boldogan, köszönöm kérdését.

- Taehyung, kérlek, ne legyél cinikus. Segíteni próbálok. Legalább próbáld meg. – mondta ki e szavakat, közbe pedig kigombolta ingje legfelső gombját. Tényleg? Pont előttem? Direkt?

- Jungkook. Miért csinálja ezt? Direkt? – nem is gondolkoztam, csupán kimondtam azt, amire gondoltam. Ő mondja állandóan, hogy az őszinteség a legfontosabb. Tessék, itt van az őszinteséged.

- Ugyan mit? Nem teljesen értelek. Elmondanád részletesebben? – szinte elsőre leesett, hogy arra megy ki a játék, hogy újat tudjon meg, és hogy beszélgessünk. Most volt is kedvem.

- Ezt. Tudja, pontosan tudom, hogy tudja, hogy meleg vagyok és előttem gombolja ki a fehér – ami szinte átlátszó - ingjét és ez mellett még ráadásul, fogadok, hogy avval is tisztába van, hogy nem közömbös számomra, mint férfi. – nem láttam arcán meglepettséget, csupán önbizalmat és kíváncsiságot.

- Így gondolod? Hogy jutottál erre a következtetésre? – kérdezte, és visszagombolta ingje gombját. Piszkosul szexi volt, legszívesebben letéptem volna róla, de fogadok, méregdrága ingről van szó, így vissza fogtam magam.

- Abból gondolom, hogy mivel maga egy pszichológus, ezért tisztába van azzal is, hogy az ember milyen és melyik testbeszéde mit jelent. Nincs igazam doktor úr?

- Valóban jó felé gondolkozol Taehyung. Esetleg nincs valami, amiről konkrétan szeretnél beszélni? – kérdezte meg megint ezt a kérdést, amit minden egyes nap feltett. Már untam.

- Nincs. – letudtam ennyivel a választ, próbáltam minél kevesebb érzelmet beletenni a beszélgetésbe, nehogy valamit kiolvasson belőlem Jungkook.

- Látom visszatértünk, ahhoz a makacs és szűkszavú Taehyunghoz. Miért? – felállt székéből és egy kis szekrényhez sétált, kinyitotta és kivett belőle egy apró szobrocskát.

- Mit akar azzal?

- Ne kérdéssel felelj egy kérdésre, kérlek. A másik dolog, meg, hogy sose hadd, hogy bármi elvegye a figyelmed, amikor egy komoly témáról beszélsz. – okított ki, és már a székében ült újra, azt az apró szobrot vizslatva.

- Elnézést. Magának fontos az a tárgy? – kérdeztem, mert kíváncsivá tett, hogy miért most vette először ki onnan és miért néz rá olyan szemekkel.

- Meg szeretnéd nézni? – kérdezte tőlem – Igen! – válaszoltam neki, mert érdekelt mit tud az a szobor.

- Ez az én őrangyalom. Mindig itt van és figyel, időnként, ha segítség kell, segít is. – mondta teljesen belemerülve abba, amit mond.

- Maga hisz ilyenekben? – felszaladt szemöldököm, azon, hogy Jungkook ennyire hisz egy nem létező dologban.

- Te talán nem?

- Nem. – mondtam nemes egyszerűséggel. – Szerintem baromság olyanban hinni, ami megfoghatatlan.

- „Boldogság Angyala, óh, vidám, fényes angyal, Dávid a vég előtt tavaszod erejét kérte volna, bűvös tested friss delejét! Én csak imáidat kérem haló szavammal, Boldogság Angyala, óh, vidám, fényes angyal…” – elmondott egy idézetet és folytatta. – Ez egy híres francia szimbolista gondolata, Charles Baudelaire mondta ezt, és annyira szép, hogy mindennap legalább egyszer elmondom vagy magamba, vagy valakinek.

- Ez tulajdonképpen mire jó? – tettem fel ezt a kérdést, mert kezdett érdekelni, hogy miért van ennyire oda meg vissza ettől az idézettől.

- A hitem erősíti. Te mit teszel annak érdekében, hogy higgy? Hogy tudj hinni? – elgondolkodtató kérdés, és valamiért jónak láttam felkelni a székből és az ablak felé vettem az irányt, ami a hozzám legközelebb eső volt. Virágok és különböző családi fényképek voltak a párkányba rakva, és ez adott egy otthonosabb külsőt ennek az amúgy igazán modern és lehangoló szobának.

- Semmit. Nem tartom valósnak, így maradok a reális, kézzel fogható dolgoknál. – tényleg így gondoltam, ő pedig szintén felkelt és tett két lépést felém. Igen, téged is szívesen megfognálak, óh, de még mennyire.

- Ezek szerint a szerelemben, boldogságban, szomorúságban és ehhez hasonlókban sem hiszel?

- Úgy nézek én ki? Komolyan, feltételez maga rólam ilyet? Na, jól nézünk ki. Nem elég, hogy ide kell járnom, de még ilyen véleménnyel van rólam. Csodás, mondhatom. – tekintetem inkább a külvilágra akasztottam, és néztem, ahogyan sétálnak az emberek az utcán.

- Most mi akasztotta ki? – tényleg nem érti, vagy csak csinálja a hülyét, hogy többet mondjak? Néha teljesen összezavar.

- Mióta vagyok itt? – szúrós szemekkel nézett rám, közbe félrehúzta jobb szája szélét, és rájöttem, hogy megint kérdéssel feleltem a kérdésére. – Vagyis, nem tudom, mi akasztott ki. Talán az, hogy ilyeneket gondol rólam, hogy hiszek a szerelemben és ehhez hasonlókban. Röhejes. – hallattam egy sokat mondó sóhajt és mivel eddig az ablakon bámultam ki, nem láttam, de ő már visszaült székébe és onnan figyelt és mért engem.

- Elnézést kérek, de most jöttem rá, hogy nekem egy fontos elintézni valóm van, szóval én mennék. – hirtelen eljöttem ablaktól, kabátomat magamra kaptam és az ajtó felé siettem.

- Még nem mehet el! Mi az a roppant fontos dolog, Taehyung?

- Nem tartozik magára, hogy hova megyek és mikor. Maga se oszt meg velem mindent, hogy hova megy, mikor viszi ki a szemetet, vagy éppen mikor megy aludni. Tehát, én se osztom meg magával azt, hogy most épp mit felejtettem el és miért kell sietnem. Köszönöm a mai napot, viszlát. – végre, elmehetek innen, még ha ilyen alattomos kifogással is, de végre magam lehetek, és nem kell szocializálódott egyedként viselkedtem. Kinyitottam az ajtót és már lefelé is tartottam a lépcsőn.



A poros és nem épp legszebb utcákat járva kezdtem el gondolkozni, olyan dolgokon, amiket ma Jungkook mondott, mint például a szerelem. Mi az? Szép? Hogy kaphatom meg? Meg lehet venni? Hogy működik ez? Ezekre minél hamarabb válaszokat kell találnom, majd holnap Jungkook megmondja nekem, ebbe biztos vagyok.

Mikor oda értem a blokkház elé, figyelmesen körülnéztem és csak miután megbizonyosodtam róla, hogy senki se figyel, csak ezután helyeztem bele a kulcsot az ajtóba és nyitottam ki. Beérve a lépcsőházba felkapcsoltak a lámpák és a lépcsőn kezdtem el felfelé haladni a lakásomig. Az ajtó elé érve, megismételtem ismét a körbenézős szokásomat és ezután kinyitottam a saját kis birtokom ajtaját. Belépve a lakásba egy barna szőnyeg látható és egy szekrény, amire lehelyeztem a kulcsom és a telefonom. Cipőmet levettem, kabátom az akasztóra tettem és a lámpákat felojtottam, hogy valamelyest tudjak tájékozódni, ebben, az amúgy aprócska lakásban. Az utam a fürdőszobába vezetett, bementem, szintén egy kapcsolót nyomtam meg, hogy világosság terjedjen el a fürdőben. Lassan vettem le magamról a ruhákat, hisz nem sietek sehová, így van időm bőven. Közbe-közbe magamra pillantottam a tükörben és megállapítottam, hogy igenis jóképű voltam. Nem is értem Jungkook miért nem kezd ki velem. Természetesen én nem tehetem meg az első lépést, vagyis már megtettem, hisz azt mondtam neki, hogy nem közömbös számomra. Ebből rájöhetett, hogy én akarnék többet is, mint arról beszélgetni, hogy hogyan aludtam és hasonlók? Már az utolsó ruhadarab is lekerült rólam és a zuhany alá másztam. Lassan beindítottam a vízsugarakat, amik simogatták bőröm, és jól eső érzéssel töltött el az, ahogyan a forró víz közvetlen érintkezik a testemmel. Áztattam magam vagy egy óráig, de azért meg is fürödtem és kiléptem onnan, teljesen felfrissülve.

Csók

A vacsorám mindössze egy alma és egy banán volt. Pizsamában és fürdőköpenyben a TV elé huppantam a kanapéra és bekapcsoltam hátha lesz valami normális műsor, de ismét csalódnom kellett, így hát lekapcsoltam a készüléket és a dolgozó szobámba vettem az irányt. Egy viszonylag nagynak mondható szoba volt, közvetlen a hálószoba mellett és szerettem itt tölteni az időmet. A szoba közepén volt egy asztal, az mellett egy vászon, ami alatt egy kis szekrény, a festékeknek. A falak tele voltak festve, amolyan szürrealista festményekkel, de imádtam őket egytől-egyig, összefüggő festmény lett belőle, és nem túlzok azzal, hogyha azt mondom, hogy az egész szoba ki volt festve. Néhány polc is színt kapott, az asztal is színes festékkel volt borítva, és amire csak lehetett ráfestettem egy épp aktuális hangulatomat. Most is így tettem. Pólómtól megszabadultam, ugyanis mindig, csak és kizárólag nadrágban festek, így szabadabbnak érzem magam, megnyugtat. A festékeket előkészítettem és egy ecsetet markoltam meg, ezután a fantáziám szabaddá engedtem és csak festettem. Ilyenkor az idő mintha megállna, és csak akkor ocsúdok fel a varázslatból, amikor befejezettnek titulálom a festményt. A felső testem csupa festék volt, de cseppet sem tudott érdekelni, hiszen a művészet már csak ilyen. Faliórámra pillantottam és realizáltam, hogy már este tíz is elmúlt. Egy gyorsabb rakodást végeztem és elhagytam a szobát, amit oly annyira imádok. Mivel piszkosabb lettem, mint voltam, így kénytelen voltam újból a zuhany alá állni és lemosni magamról művészetem megvalósításának következményét. Ezzel végezve a hálószobámba sétáltam be és az ablakhoz mentem, ahol kinyitottam azt, és ezután az ágyam melegségébe csomagoltam magam. Mint mindig, most se tudtam azonnal elaludni, így a falat kezdtem bámulni és az élet nagy dolgain gondolkozni. Míg lassan éreztem, hogy az álmosság lassan uralkodni fog testem felett és elaludtam.

Reggel, magamtól ébresztő nélkül felkeltem és a fürdőbe indultam, elintéztem a reggeli teendőket. Mivel ma szombat volt, így a pszichológuslátogatás koránra esett, ami olyan délelőtt 10 órát jelentett. Volt olyan bő 1 órám elkészülni, ami nekem felettébb kevés, tehát úgy érzem késni fogok, majd beletörődik. Csináltam egy erős kávét, mellé pedig egy pirítóst készítettem, lekvárral. Elfogyasztottam ezt a roppant energiában dús reggelit és a gardróbomhoz vettem az utam. Felmerülhet benned a kérdés, hogy lehet gardróbom, ha ilyen pici a lakás, na, hát úgy, hogy egy szobát átcsináltattam. De ez most nem lényeges, egy különleges ruhát akartam felvenni, valamit, amivel meglephetem Jungkookot. A választásom egy elég kirívó és nem mindennapi nadrágra esett, különböző meghatározhatatlan minták díszítették és ez mellé felvettem egy bő selyeminget is, aminek érdekes sötétkékes-szürkés beütése volt. A hajamat egy egyszerű mozdulattal összeborzoltam és egy viszonylag hosszú fülbevalót tettem a fülembe, hogy még jobb legyen az összhatás. Előszobába érve bele néztem az ottani tükörbe és tetszett, amit láttam. Igazán jóképű vagyok ma is, mint mindig mégse megyek vele semmire. Ezernyi érzés futott végig testemen és nem értettem ezt a hirtelen jött érzést. Nem szenteltem neki több figyelmet, így inkább egyik szandálomba léptem és a kulcsaim, telefonom kézhez vettem és most úgy döntöttem autóval megyek oda, nehogy ez a szép ruha sérüljön ezeken a piszkos utakon. Kikerestem az autó kulcsát és kiléptem az ajtón, becsuktam azt, körülnéztem és elindultam lefelé a lépcsőn. Az utcára érve egy kissé szeles idő fogadott, de az autó majd megvéd a hidegtől. Beszálltam és a kulccsal beindítottam a motort és lassan tolattam ki parkolóból a főútra. Nem igazán lakom messze Jungkooktól, de azért közel sem. Sose figyelem, hogy mennyi idő alatt érek oda, csupán ott vagyok és utána majd egy órát maradok. Most is oda értem, autómból kiszálltam és felnéztem ablakára, és rajta kaptam, hogy engem bámul.

Viszonoztam a szemkontaktust és ő lett az, aki hamarabb elfordult. Megmosolyogtam ezen az apró tettén és valamiért boldogan kezdtem el sétálni az épület felé. Becsengettem és roppant gyorsan nyílt az ajtó, a meglepőbb dolog az volt, hogy Jungkook maga nyitotta ki az ajtót, én pedig illedelmesen megköszöntem neki. Mosollyal ajándékozott meg és már mellettem sétált a lépcsőn. Ránéztem és ő is rám, ezért elővettem a legcsábosabb mosolyom és megvillantottam, hatott, ugyanis lehajtotta fejét és picit zavarba jött. Míg felértünk a rendelőig egy szót se szóltunk egymáshoz, és ezt furcsálltam, hisz ő Jungkook, aki állandóan kérdez és beszél. Azonban amint beértünk a szokásos helyre, hirtelen láttam megkomolyodni és ugyanolyan tartózkodó lett, mint szokott lenni. Nem értettem, de biztosan van oka erre. Épphogy leültem a kedvenc székembe, felém szögezte első kérdését, ami így hangzott:

- Mi történt tegnap? – tette fel a szokásos béna kérdését, és nem éreztem azt a sok mindent, mint előbb. Nem tetszek neki?

- Festettem, és gondolkodtam. – meg fogja kérdezni, hogy min gondolkodtam, ebbe biztos vagyok, ennyire már ismerem.

- És mit festettél? – meglepett, azt hittem, hogy egyenesen rákérdez arra, hogy mi volt gondolataim témája, de nem. Jól van.

- Képeket.

- Ezt magamtól is kitaláltam, de milyeneket, milyen témája volt? Mi vitt arra, hogy fess? Fejtsd ki, kérlek. – monoton hangon beszélt, minden érzelem nélkül és még csak rám se emelte tekintetét. Miért?

- A maga mondatai. A szerelem fogalma. Szeretnék róla többet megtudni, minél többet. – néztem rá és azt vártam, hogy mikor néz ő is rám, de csak nem tette. Ideges lettem, de még nem mutattam ki.

- Az én mondataim? Mit szeretnél tudni? – immáron a szemembe nézve kérdezte ezeket, és most én voltam az, aki elpirult és lesütötte fejét, hogy a szuper szexi és dögös orvosa ne lássa.

- Mindent. Meg lehet venni? Hogy lehet ezt érezni? Miért van olyan érzés? Mikor éljük át? Maga már volt szerelmes? – utolsó kérdésemre láttam, hogy nagyobbra kerekedtek szemei, és nyelt egy nagyobbat, mint ami a szokásos.

- Szóval, miért érdekel téged? Talán szerelmes vagy? – végén pedig kuncogott egyet.

- Nem, dehogy! Ne mondjon hülyeségeket! Ez felérne egy skandalummal. Nem vagyok, azt se tudom mi az, nem még hogy az lennék. Hah. – hallatszott válaszomon, hogy teljesen felháborodtam.

- A szerelem egy bonyolult dolog. Akkor érzed, amikor egy másik megfog a belső és külső szépségével és úgy érzed, epekedsz azért, hogy állandóan vele légy. Hiányzik minden egyes másodpercben, amikor nincs veled, szereted őt, úgy ahogy van és elfogadod mindenestül, ebben már csak az a még jobb, amikor ő is viszont szeret és megoszthatjátok ezt a gyönyörű érzést.

- Jungkook. Ezt miért nem éreztem eddig? Segít nekem?

- Ezt hogy érted? – furcsán nézett rám és az órára pillantott.

- Mutassa meg! Kérem! – felálltam székemből és rá néztem, a szemébe, hogy lássa, komolyan gondolom.

- Taehyung ez nem olyan dolog, amit csak úgy spontán meg lehet mutatni, ezt érezni kell. Ez nem egy düh, ez nem szomorúság, ez egy belsőbb, mélyebb érzés, ami nem ilyen egyszerű. Sajnálom.

- Miért nem akarja megmutatni? – néztem rá csalódottan és mérgesen.

- Mert ezt csak úgy nem lehet.


Purchase this book or download sample versions for your ebook reader.
(Pages 1-10 show above.)